Rendkívüli munkavégzés órái éves szinten 2019. január 1-jétől

0

Néha előfordulhat, hogy bejön egy határidős, vagy előre még nem látott feladat, amit dolgozóinknak sürgősen el kell végezniük, ezért munkaidejükön túl további munkavégzést rendelünk el számukra. Nem árt tudnunk, hogy a törvény meghatározza, hogy dolgozónként éves szinten mennyi lehet a rendkívüli munkavégzés óráinak száma. Cikkünkben a rendkívüli munkaidő maximális mértékét érintő tudnivalókat foglaljuk össze 2019. január 1-jétől.

A rendkívüli munkaidő szabályai

A rendkívüli munkaidő naptári évre vonatkozó maximális mértékét a Munka Törvénykönyve határozza meg. A teljes napi munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló esetében évente kétszázötven óra rendkívüli munkaidőt rendelhetünk el.

Jó, ha tudjuk, hogy a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján – a kétszázötven órát meghaladóan – naptári évenként legfeljebb százötven óra rendkívüli munkaidő rendelhető el. Ezt nevezzük önként vállalt túlmunkának. A munkavállaló a megállapodást a naptári év végére mondhatja fel.

Legyünk arra is figyelemmel, hogy kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb évi háromszáz óra rendkívüli munkaidő rendelhető el. Ezt meghaladóan a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján naptári évenként legfeljebb száz óra rendkívüli munkaidő rendelhető el (önként vállalt túlmunka). A munkavállaló a megállapodást a naptári év végére mondhatja fel.

BÉR és TB elszámolási Humánügyviteli Rendszer
XL-Bérprogram és TB-elszámolási Rendszer 2024.

Amennyiben a munkavállalónk munkaviszonya

a) év közben kezdődött,
b) határozott időre vagy
c) részmunkaidőre jött létre,
abban az esetben a kétszázötven óra arányos része lesz dolgozónk számára elrendelhető.

Nem árt tudnunk, hogy kollektív szerződés az arányosításra vonatkozó rendelkezések tekintetében a munkavállaló javára eltérhet.

Nézzünk néhány példát a rendkívüli munkavégzés éves maximális mértékének arányosítására vonatkozóan!

1) Példa

Dolgozónk napi szerződés szerinti munkaideje 4 óra, ami részmunkaidős foglalkoztatásnak felel meg. Munkaviszonya egész évben fennáll. Kollektív szerződés nincs. Önként vállalt túlmunka a felek megállapodása alapján szintén nincs.

2019-es évben az év naptári napjainak száma: 365 nap
Dolgozónk munkaviszonyban töltött naptári napjainak száma a 2019-es évben: 365 nap
(250 / 365 nap * 365 nap) / 8 * 4 = 125 óra
A napi 4 órában foglalkoztatott részmunkaidős munkavállalónk részére egy naptári évben tehát legfeljebb 125 óra rendkívüli munkaidőt rendelhetünk el.

2) Példa

Dolgozónkat határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatjuk. A határozott idő időtartama: 2019. február 10. – 2019. október 10. Szerződés szerinti napi munkaideje 6 óra, ami részmunkaidős foglalkoztatásnak felel meg. Kollektív szerződés nincs. Önként vállalt túlmunka a felek megállapodása alapján szintén nincs.

És most nézzük meg, ebben az esetben hogyan is néz ki az éves kétszázötven óra arányosítása.
2019-es évben az év naptári napjainak száma: 365 nap
Dolgozónk munkaviszonyban töltött naptári napjainak száma a 2019-es évben: 243 nap
(250 / 365 nap * 243 nap) / 8 * 6 = 125 óra
A napi 6 órában, határozott időre kötött szerződéssel, részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalónk részére egy naptári évben tehát legfeljebb 125 óra rendkívüli munkaidőt rendelhetünk el.

Ne felejtsünk el tehát figyelni a rendkívüli munkaidő elrendelésének maximális óraszámára olyan speciális esetekben is, amikor dolgozónkat részmunkaidőben, határozott idejű szerződéssel foglalkoztatjuk, illetve munkaviszonya év közben kezdődött. Mindemellett tartsuk szem előtt a rendkívüli munkavégzés elrendelésekor a törvényi előírásokat, valamint a szükséges adminisztrációt se feledjük!

Forrás:
2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 109. §, 135. § (2) bek. h) pontja, 135. § (3) bek.
Minden jog fenntartva – www.adosziget.huadosziget@adosziget.hu

Feliratkozom az Adó Sziget szakmai hírlevélre

Munkaidő-Nyilvántartás könnyedén!
Stabil, gyors, rugalmas, felhasználóbarát!

Megosztás

About Author

Comments are closed.