Rendelkezhetnek az örökösök a várt örökségről az örökhagyó életében?

0

Lehetséges, hogy a gyermekek még a szülők életében megegyezzenek egymással a majdani örökségükkel kapcsolatban? A jog szigorú feltételekkel lehetőséget biztosít ilyen megállapodás megkötésére az örökösök között. Hogyan rendelkezhetnek az örökösök a várt örökségről?

Szerződés a várt örökségről

A Polgári Törvénykönyv lehetővé teszi az örökhagyó leszármazói számára, hogy egymás között még az örökhagyó életében szerződést kössenek várt örökségük (várományuk) tárgyában.

Fontos megkötés, hogy a várt örökségről az örökhagyó életében csak a leszármazók köthetnek egymással szerződést. Ez a lehetőség tehát az örökhagyó gyermekei, unokái stb. számára létezik. Más törvényes vagy végrendeleti örökösök és kívülálló személyek nem lehetnek szerződő felek ilyen szerződésben. Ellenkező esetben a szerződés (ill. annak törvénybe ütköző része) érvénytelen lesz. Így nem szerződhet ilyen ügyében az örökhagyó házastársa, felmenője, oldalági rokona sem.

A várt örökségről szóló szerződést az örökhagyó életében köthetik meg a leszármazók. Arra nincs lehetőség, hogy az örökhagyó halála után kössenek ilyen szerződést. Amennyiben az örökösök az örökhagyó halála után állapodnak meg a hagyaték egymás közötti felosztásáról, azt már osztályos egyezségnek kell tekinteni. Osztályos egyezséget már nemcsak a leszármazók, hanem az összes örökös köthet egymással.

Tárgyi eszköz szoftverrendszer, ami tud
Tárgyi eszköz szoftverrendszer, ami tud

Miről állapodhatnak meg az örökösök?

A törvény nem állít külön korlátokat az örökhagyó leszármazói elé abban a tekintetben, hogy a várt örökségükkel kapcsolatban miről állapodhatnak meg. Természetesen a várt örökségről szóló szerződés tartalma nem ütközhet jogszabályba, jóerkölcsbe stb.

A várt örökségről szóló szerződésben a leszármazók megállapodhatnak egymással a hagyaték majdani felosztásáról. Azonban a leszármazók szerződése ennél szélesebb körű is lehet. Például megegyezhetnek az örökségükbe tartozó vagyontárgyak használatának felosztásáról vagy értékesítéséről is. A várt örökséget érintő szerződésben nem csak a hagyaték felosztásával kapcsolatos megegyezések szerepelhetnek. A felek belefoglalhatnak az örökséget érintő egymás közötti más megállapodást is (pl. adásvétel, ajándékozás stb.). A várt örökségről való megállapodás magában foglalhat pénzbeli más jellegű ellenszolgáltatást a leszármazók között. Ugyanakkor sor kerülhet ingyenes megállapodásra is.

Milyen formában állapodhatnak meg az örökösök a várt örökségről?

A várt örökséget érintő szerződés érvényességéhez a törvény írásbeli alakot kíván meg. A leszármazóknak tehát írásba kell foglalniuk a szerződésüket. Fontos, hogy az írásba foglalásnak még az örökhagyó életében meg kell történnie. Jogszabályba ütközik, így érvénytelen a várt örökségről szóló olyan szerződés, amelyet eredetileg szóban kötöttek, de csak az örökhagyó halálát követően foglalják írásba. Természetesen ez nem akadálya annak, hogy az örökhagyó halála után a hagyaték megosztásáról az örökösök egymással más formában osztályos egyezséget kössenek. Erre viszont már a cikkben tárgyalt szerződéstől eltérően más szabályok vonatkoznak majd.

Dr. Szabó Gergely
ügyvéd
– – – – – – – –
A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó céllal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.
A megbízható jogi képviselő
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda
info@kocsis-iroda.hu
+36 (1) 266-6621, +36 (30) 692-9392
www.kocsis-iroda.hu, www.kocsisszabougyved.hu
Kövessen bennünket itt is: Facebook, Instagram, LinkedIn, Pinterest

Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu

Feliratkozom az Adó Sziget szakmai hírlevélre

Servantes Könyvelőprogram
Megosztás

About Author

Comments are closed.