Változnak a távmunka szabályai a veszélyhelyzet idejére

0

A Kormány 2020. november 4-étől ismét veszélyhelyzetet hirdetett ki, mely érinti a távmunka szabályait is. Nézzük meg ezeket a változásokat.

A távmunkavégzés jellemző területe lehet például az informatika, a szoftverfejlesztés, vagy bármilyen olyan terület, ahol a munkavégzéshez szükséges eszközök kimerülnek a számítógép, mobiltelefon használatában. Ezek a területek jellemzően nem igénylik a személyes jelenlétet a napi egyeztetést, vagy vezetői kontrollt illetően, így akár otthonról is kényelmesen végezhetők. Most még inkább előtérbe kerülhet a távmunkavégzés lehetősége, ugyanis a Kormány 2020. november 4-étől ismét veszélyhelyzetet hirdetett ki a 478/2020. (XI. 3.) Korm. Rendelettel.

2020. november 11-én megjelent a 244. számú Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról szóló 487/2020. (XI. 11.) Korm. Rendelet. Tekintsük most át, hogy a megjelent kormányrendelet alapján a távmunkavégzéssel kapcsolatban érintett törvényeket milyen eltérésekkel kell alkalmaznunk átmenetileg a veszélyhelyzet ideje alatt!

A rendelet alapján még rugalmasabbá válnak a távmunka szabályai a jelenlegi veszélyhelyzet idején. Nézzük most meg, pontosan hogyan is szólnak a kormányrendeletben kihirdetett szabályok!

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

A kormányrendelet kimondja, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 86/A. §-át nem kell alkalmaznunk. A munkáltató köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, a munkavállalónak pedig ezek teljesülésére figyelemmel kell megválasztania a munkavégzés helyét.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

A távmunkavégzés időszaka alatt távmunkára szóló szerződés alapján igazolás nélkül elszámolható költség a szerződésben foglalt összeg, de legfeljebb a minimálbér (jelenleg 161.000 forint) 10 százaléka, azaz 16.100 forint, feltéve, hogy a magánszemély a távmunkával összefüggésben más költséget nem számolt el. Nem árt tudnunk, hogy a fizethető havi összeget arányosítanunk szükséges, ha a munkavállalónk csak a hónap egy részében dolgozik távmunkában.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

A veszélyhelyzet ideje alatt a munkavállaló és a munkáltató a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 196. §-ától megállapodásban eltérhetnek. Ez azt jelenti, hogy nem kell a munkaszerződésben megállapodni a távmunkavégzés tényéről és feltételeiről.

A koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatai azt mutatták, hogy a távmunka sok területen bevált, egyaránt előnyös a vállalkozások és a foglalkoztatottak számára. A cégeknek tehát érdemes megfontolniuk a jelen veszélyhelyzet miatt a távmunkavégzés lehetőségét, persze csak akkor, ha tevékenységi köreik, működési sajátosságaik mindezt lehetővé teszik. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az átállás ne gátolja a munkavállalókat abban, hogy feladataikat a megszokott módon el tudják végezni!

Tartsuk szem előtt a távmunkavégzéshez kapcsolódó törvényi előírások mellett az újonnan bevezetett kiegészítő rendelkezéseket is!

Forrás:
1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről VII/A. Fejezet
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 196.§ – 197. §
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. Rendelet (Hatályba lépett: 2020. november 4-én)
Megjelent a Magyar Közlöny 2020. évi 237. számában 2020. november 3-án.
A veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról szóló 487/2020. (XI. 11.) Korm. Rendelet
Megjelent a Magyar Közlöny 244. számában 2020. november 11-én.

Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu

Online Munkaidő-Nyilvántartó és HR-asszisztens
Online Munkaidő-Nyilvántartó és HR-asszisztens
Megosztás

Comments are closed.