Online képzések/előadások – HR fókusz

0

Már viszonylag régebb óta divatosak az online képzések, előadások, de a karanténhelyzet alatt ezek fontossága felértékelődött. Írásomban most egy kicsit szokatlan szemszögből vizsgálnám meg ezt a témakört. Arról sok helyen lehet írást találni – vagy jó példákat látni – hogyan lehet profi módon lebonyolítani, megszervezni egy online tanfolyamot, előadássorozatot.

Nézzük meg, miért is érdemes ezzel foglalkoznia egy HR területen dolgozó szakembernek?

1. Megjelenési felület

Vannak kifejezetten marketing és PR fókuszú munkaterületek. Például egy sajtószóvivőnek nem idegen az, ha szerepelnie kell bármilyen médiában. Vagy mondjuk vegyünk egy egyéni vállalkozót, aki szeretné saját magát reklámozni. Ezekben az esetekben teljesen természetes a médiamegjelenés fontossága. A HR szakma képviselői számára, már egyáltalán nem ennyire természetes ez. Régebben, ha egy szakember szeretett volna elismerést kivívni, elég volt, ha publikált egy tanulmányt vagy írt egy szakértői cikket. Az adott szakmán belül dolgozók olvasták ezeket és megjegyezték a szerzőt is. Ez már egy kezdetleges formája volt az önmarketingnek. Ma már akkora a médiazaj, és annyira megváltoztak az emberek tartalomfogyasztási szokásai, hogy ha valaki igazán ki akar tűnni a tömegből több erőfeszítést kell tennie.

Miért is érdeke ez egy HR-esnek?

Több motiváció is állhat a háttérben:

• Saját maga reklámozása, hogy sose legyen kérdéses el tud-e helyezkedni szakmájában,
• Munkaadójának képviselete – főleg az employer branding miatt,
• Önkéntes „népnevelés”.

Ez utóbbi picit viccesen hangzik, de saját tapasztalatból mondom, hogy sokszor az is elég motivációt tud jelenteni szakmai tartalom gyártása során, hogy tudását, tapasztalatát megosztja másokkal. Ha már egy olyan sor is van írásaiban, amit tud hasznosítani az olvasó, már megérte.

2. Fejlődési lehetőség

Minden szakma fejlődik. Vannak olyan területek, amik lassabban, 10 évente újulnak csak meg, de a legtöbb szakterület manapság már hónapról-hónapra tartogathat új, elsajátítható ismereteket. Az mesterképzés és doktori fokozat megszerzése, vagy több diploma letétele bár impozáns képet fest birtokosáról, hosszú időbe telik és nem is feltétlenül szükséges. Persze az nagyon szép, ha valakiben ott a tudásvágy és saját maga miatt elvégez különböző képzéseket, de ami a mindennapi munka során hasznos tudás, sokszor nincs összhangban egy több éves képzés ismeretanyagával. A legkönnyebben lépést tartani adott szakmát érintő változásokról tréning formájában lehet. 

Maradjunk a HR területen és nézzünk egy konkrét példát:

10 évvel ezelőtt elég volt egy hagyományos álláshirdetés írni, minden szakterületet ugyan olyan módon kellett megszólítani, nem volt ezzel kapcsolatosan egyéb elvárás. Manapság már szakterület függvénye az, hogy milyen álláshirdetéssel lehet a „célközönség” figyelmét felkelteni. Ez egy olyan terület HR-en belül, ami bár fontos, de lássuk be, szinte nincs olyan felsőfokú képzés, ami erre épülne, vagy egyáltalán tartalmazna ezzel kapcsolatos ismereteket. Hirdetés írás tréningből viszont rengeteget lehet találni.

Ez csak egy példa volt a sok közül, amit felhozhattam volna, de jól szemlélteti, hogy sokszor egy pár órás, online módon is elsajátítható oktató anyag tanulmányozása a mindennapi munka során milyen hasznos tud lenni. Általánosan elmondható az online képzésekről, tréningekről, hogy a lehető leghatékonyabb és legkényelmesebb módjai tudnak lenni a tanulásnak. Nem kell szabadságot kivenni miattuk, nem kell az utazással időt tölteni. Az idő az egyik legnagyobb kincs, így minden olyan tevékenység, amivel időt lehet spórolni, változatlan hatékonysági faktor mellett csak jó lehet. Persze vannak olyan tréningek, amiket jobb személyesen végig ülni, de ha valaki csak arra hivatkozva nem képezi magát tovább, hogy nincs ideje rá, vagy pénze, az csak kifogásokat keres. Egy online tréning alacsony büdzséből is megoldható és könnyen igazítható a naptárhoz is.

Készségfejlesztés szórakoztató módon

Lépjünk most vissza az előadói pódiumra. Azon túl, hogy remek megjelenési felület tud lenni egy HR-es számára bármilyen képzés megtartása, vagy vendégelőadás vállalása, van még egy nagyon pozitív hozadéka. Olyan skill-eket fejleszt az előadóban/vendégszereplőben, amiket semmilyen más módon nem lehet fejleszteni: közönség előtt való szereplés; prezentációs képesség fejlődése; önbizalom.

Bár ez utóbbi fejlesztésére rengeteg módszer van, így kilóg a sorból, de annyi bizonyos, hogy azok számára akik félnek szerepelni, hatalmas segítséget tud nyújtani egy-két ilyen lehetőség elfogadása. Kilépést jelent a komfortzónából, az pedig sosem sül el rosszul. Ha mégis, akkor is van pozitív hozadék, tanul belőle az ember, fejlődik.

Akár előadói oldalon ül az ember, akár a hallgatóság soraiban, az tagadhatatlan, hogy az online ismeretszerzés/terjesztés a jelen „privilégiuma”. Szinte nincs olyan szakma, ahol valamilyen formában ne lenne a mindennapok része. Aki nem él a technológia adta lehetőségekkel az már most is lemaradásban van. Aki eddig ódzkodott ezektől a fajta tartalmak gyártásától, vagy fogyasztásától, annak egy jó tanácsom van: Azonnal válasszon ki magának egyet és vágjon bele. Első körben elég, ha egy képzésre beiratkozik valaki, de később átülni a gyártó oldalra, vagy vendégszerepelni egy picit mindenképpen hasznos eltöltése annak a bizonyos drága időnek.

A cikk szerzője: Somodi Bettina
HR Tanácsadó
Beck & Partners – www.bap.hu

Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu

Online Munkaidő-Nyilvántartó és HR-asszisztens
Online Munkaidő-Nyilvántartó és HR-asszisztens
Megosztás

Comments are closed.