Nem született még megállapodás a 2021. évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről. Mutatjuk, hogyan áll a dolog jelen helyzetben.
Még nincs megállapodás a 2021. évi minimálbér emelésről
Nem született még megállapodás a 2021. évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről. A december 31-én megjelent 298. számú közlöny értelmében a tárgyalások januárban folytatódnak.
A Munka törvénykönyve szabályai alapján év végéig kell megállapodni a minimálbérről és a garantált bérminimumról. Mivel erre 2020. év végén nem került sor, így a kormány kiadott egy rendeletet, ami lehetővé tette, hogy az erre irányuló tárgyalásokat januárban folytassák.
A szakszervezetek az eredetileg 10 százalékos emelést módosították 5 százalékra kompromisszumként, azonban a munkaadók úgy vélik, hogy nem lenne szabad válságban bért emelni, azonban 3,1 százalékos emelésbe beleegyeztek volna.
A tavalyi évi bérmegállapodás szerint 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum. Így ez, 2020-ban bruttó 161.000 forint, illetve 210.600 forint volt.
Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu