Az ügyvédekről szóló filmeknek, sorozatoknak se szeri se száma. De miért megy olyan jól ez a téma? Miért érdekli az embereket, hogy milyen egy ügyvéd, hogyan dolgozik? Bevallom, hogy ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, azt tudom, hogy én miért lettem ügyvéd és miért hiszek a jogban. Mégis hogyan lehet valaki ügyvéd Magyarországon?
Mit kell tanulni ahhoz, hogy ügyvéd lehessen valaki?
Először kezdjük azzal, hogy a középiskola után mit és hol kell tanulni ahhoz, hogy valaki ügyvéd lehessen. Mindenképpen jogi egyetemi végzettség szükséges egy jogász szakon. Ez 5 éves egyetemi képzést jelent, ahol a jog alapjait tanulhatják meg az egyetemi hallgatók. Na jó, annál azért szélesebb körre gondolj, mint amit egy másik szakon jogi alapok néven oktatnak. A teljesség igénye nélkül néhány terület, amit igen részletesen kell megismerni:
- Római jog. Ez nem a mai olasz főváros, Róma joga, hanem a réges-régen létezett Római Birodalomhoz kapcsolódik. Hogy miért kell ilyen őskövületet tanulni? Azért, mert a mai jogrendszerünk ezen az öreg kontinensen erre épül. Sok mindent a rómaiak találtak ki, ami ma is a jogtudomány alapját jelenti, legalábbis Európában. Azt hiszem, hogy ennél tudományosabban nem szükséges belemenni a témába.
- Polgári jog. Ez nagyon sok mindent lefed, mint a szerződések, a tulajdonjog, a cégekre vonatkozó szabályok jó része (például a betéti társaság, kft.), az öröklési jog stb. Az ehhez kapcsolódó nagy törvény a Polgári Törvénykönyv a maga közel 1600 szakaszával. Azért ez már önmagában sem kevés.
- Büntető jog. Talán ezt a legkönnyebb elképzelni, hogy miről is szól. Persze nemcsak a bűncselekményekről tanul a nebuló, hanem arról is, hogy hogyan zajlik egy büntető per vagy milyen szabályok vannak a börtönökkel kapcsolatban.
- Munkajog. Itt a munkával kapcsolatos szabályokat tanítják, mint például a Munka Törvénykönyvében található felmondás, közös megegyezés vagy a szabadságok.
- Nemzetközi jog. Ez már túlmutat hazánk határain. Itt olyan érdekes és sokszor bonyolult kérdésekre kapunk választ, hogy mi a helyzet az űrrel vagy a tengereken hajózókkal.
- Pénzügyi jog. Ez is kemény dió. Többek közt a bankok működési szabályaiba nyer betekintést a hallgató.
Hosszan sorolhatnám még, hogy mi mindent kell megtanulni az egyetemen, de talán ízelítőnek már ez is elég. Remélem, nem fekszi meg senki gyomrát.
Munkaidő-Nyilvántartás könnyedén!
Stabil, gyors, rugalmas, felhasználóbarát!
Ügyvéd lehetek a jogi diploma megszerzése után?
Az egyetem sikeres elvégzése után az ember boldogan a kezében tarthatja a jogi diplomáját. Erre a pillanatra a mai napig élesen emlékszem, hiszen valóban nem kis dolog. Talán már az előzőekből is láthattad, hogy ezt bizony nem adják ingyen. Ám ekkor még évekre vagy attól, hogy ügyvéd lehess. Sőt, még attól is évekre van az ember, hogy igazán jó jogásznak mondhassa magát. Bár sok mindent tanult, de a gyakorlat még hiányzik. A nagybetűs ÉLETben ugyanis semmi sem papírforma szerint történik.
Az egyetemi jogi diplomával a zsebben és azzal a bizony „dr.”-vel a név előtt kinyílnak a kapuk, hogy előbb-utóbb ügyvéd lehessen valakiből. Ehhez azonban előbb 3 év kemény szakmai gyakorlat kell, amikor napi 8 órában (ha csak ennyi, akkor igen szerencsés az illető) jogász végzettséget igénylő munkakörben kell dolgozni. A kulcs, hogy a munkakör jogász végzettséget igényel, vagyis például a jogi asszisztensi munkakör nem lesz elég.
Ekkor még nem önállóan dolgozik a fiatal jogász palánta, hiszen a szükséges gyakorlati tudást csak tapasztalt jogászoktól lehet ellesni, megtanulni és megtapasztalni. A 3 éves gyakorlati időben lehet valaki ügyvédjelölt egy ügyvéd mellett, vagy jogi előadó valamilyen cégnél, szervezetnél is. A lényeg, hogy szakmai munkát kell végeznie. Közben persze ismét tanulni, tanulni és tanulni kell. Az ügyvédjelölteknek például az ügyvédi kamarák szerveznek kötelező képzéseket.
A gyakorlat után ismét kemény vizsga jön
Miután elég kitartó volt és túl van a kötelező 3 éves szakmai gyakorlaton is, még mindig nem lehet feltétel nélkül ügyvéd valakiből. Ezután ismét, az eddigieknél is keményebb vizsga következik. Ez a jogi szakvizsga. Ezt is láthattad már amerikai filmekben is, ott „bar exam” a neve. A jogi szakvizsgára mindenki egyénileg készül fel, nem kötelező suliba járni hozzá. Persze vannak felkészítő tanfolyamok, de az nem kötelező. Én például egyedül készültem fel annak idején. A jogi szakvizsga valóban nagyon átfogó. Itt az egyetemi vizsgák anyagának többszörösét kell tudni.
A jogi szakvizsga 3 nagy részvizsgából áll.
- polgári jog és családjog, gazdasági jog, polgári eljárási jog
- büntetőjog, büntető eljárási jog, büntetés-végrehajtási jog, szabálysértési jog
- munkajog és társadalombiztosítási jog, alkotmányjog és közigazgatási jog, európai uniós jog
Már ennyiből is látszik, hogy ez bizony nem piskóta. Olyannyira nem az, hogy a 3 nagy részvizsgát nem lehet egyszerre megcsinálni. Még, ha akarná is valaki, akkor sem engedik. Mondjuk, lehetetlen küldetés is lenne, kivéve persze Ethan Huntnak a Mission Impossible mozisorozatból, vagy annak, akinek valóban egy lexikonhoz hasonlatos a memóriája. Bizonyos időnek el kell telnie a részvizsgák között. Emiatt a jogi szakvizsga sikeres teljesítése akár 1 évet is igénybe vehet.
Hogyan lehet valaki ügyvéd a jogi szakvizsga után?
A jogi szakvizsga sikeres letétele után már tényleg minden adott, hogy valaki ügyvéd lehessen?
A válasz: már majdnem.
Ekkor már igen közel lehet az áhított ügyvédi pálya megkezdése. Ahhoz, hogy valaki ügyvéd lehessen, kötelező tagsággal kell rendelkezni egy ügyvédi kamaránál. Az ügyvédi kamarai felvételt követően kerül sor az ügyvédi esküre. Az ügyvédi eskü letétele az ügyvédi tevékenység megkezdésének a feltétele.
Ha mindent összeadunk, akkor az érettségit követően alsó hangon is 9 év, míg valaki elindulhat az ügyvédi pályán.
Az ügyvédi pálya további rejtelmeiről egy másik cikkben mesélek majd. Akkor például kiderül az is, hogy vállalkozó-e az ügyvéd.
A cikk szerzője: Dr. Kocsis Ildikó, ügyvéd, vitarendezési szakjogász
– – – – – – – –
A fenti tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vedd figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak.
ÉRTHETŐ JOG – A jogról könnyedén
www.erthetojog.hu
További hírekért, érdekességekért, kiadványokért látogasd meg az erthetojog.hu oldalt.
Hasznos tippekért, tanácsokért kövess bennünket itt is:
Facebook, Instagram, LinkedIn, Pinterest, YouTube
Ha tetszik az ÉRTHETŐ JOG, örömmel vesszük, ha ezt megosztod velünk.
Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu