A családi kedvezmény szabályai 2017-ben

0

Minden év elején aktuálissá válik, hogy dolgozóink részére az adóelőleg nyilatkozatokat átadjuk, és szükség esetén segítsük őket a családi kedvezményre vonatkozó szabályok megismerésében. 2017.01.01-jével számos törvényi változás lépett életbe ezzel kapcsolatban. Így cikkünkben a családi kedvezmény számítását érintő tudnivalókat foglaljuk most össze, továbbá kitérünk az igénybe vehető kedvezmény összegére, és az év eleji, ehhez kapcsolódó nyilatkozatot érintő változásokra is.

Az országgyűlés úgy döntött, hogy két eltartott esetén az 1 kedvezményezett eltartott után igénybe vehető kedvezményt 100.000 Ft-ra növeli 2017-ben, ezzel is ösztönözve a gyermekvállalást. Ez az összeg 2016-ban 83.330 Ft volt. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze, hogyan alakul az eltartottak számától függően, kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként az igénybe vehető családi kedvezmény összege az idei évben, vagyis 2017-ben.

Fontos tudnunk, hogy a családi kedvezmény egy összevont adóalapot csökkentő kedvezmény, mely tehát minden olyan típusú jövedelemből érvényesíthető lesz, melyből személyi jövedelemadót kell vonnunk. Láthatjuk, hogy ez a kedvezmény nem a személyi jövedelemadónkat közvetlenül csökkenti, hanem az adóalapot, melyből számítjuk majd a személyi jövedelemadónkat.

És most nézzük, hogy hogyan alakulnak a családi kedvezmény érvényesíthető összegei 2017-ben.

Eltartottak száma ebből a kedvezményezett eltartottakÉrvényesíthető, adóalapot csökkentő kedvezményekA személyi jövedelemadó összege ennyivel fog csökkenni
1 eltartottAdóalap kedvezmény 
1 kedvezményezett eltartott66.67010.000
2 eltartottAdóalap kedvezmény 
1 kedvezményezett eltartott100.00015.000
2 kedvezményezett eltartott200.00030.000
legalább 3 eltartottAdóalap kedvezmény 
1 kedvezményezett eltartott220.00033.000
2 kedvezményezett eltartott440.00066.000
3 kedvezményezett eltartott660.00099.000

Jó, ha tudjuk, hogy év elején az Adóelőleg-nyilatkozat a 2017. Évben a családi kedvezmény (és járulékkedvezmény érvényesítéséről elnevezésű nyomtatványon nyilatkoztatnunk kell a munkavállalókat az eltartottakról a családi kedvezmény érvényesítéséhez. Ezen a nyomtatványon 2017. évben már kötelező adattartalomként kell megadni az eltartottak adóazonosító jelét is. Nagyon fontos tudnunk, hogy amennyiben ez az adat nem kerül feltüntetésre, abban az esetben a kedvezményt nem lehet figyelembe venni.

Fontos adminisztrációs terhet csökkentő változás, hogy az adóelőleg-nyilatkozatot a házastárs/élettárs munkáltatójának már nem kell tudomásul vennie és aláírásával igazolnia. Viszont a nyilatkozat tartalmát érintő bármely változás bekövetkezése esetén a dolgozónak új nyilatkozatot kell tennie, amiről nem szabad elfeledkeznünk. Ez alól azonban kivétel, amikor a családi kedvezményt már a magzatra tekintettel is érvényesítettük, mert ebben az esetben nem kell új nyilatkozatot adni a gyermek megszületését követően.

(A családi kedvezményhez kapcsolódó nyilatkozat innen letölthető: http://nav.gov.hu/nav/adoeloleg_nyilatkozatok )

Munkaidőkeret teljes körű kezelése.

Most pedig nézzünk néhány példát a családi kedvezmény számítására vonatkozóan!

1) példa

A dolgozó bruttó bére 200.000 Ft. Két eltartottja van, akik közül az egyik minősül kedvezményezett eltartottnak. Igénybe vehető családi kedvezmény: 100.000 Ft.

Nézzük meg először, hogy családi kedvezmény érvényesítése nélkül a dolgozótól levonásra kerülő adó-, és járulékok alapja, és összege mennyi lenne.

  • Szja előleg alapja 200.000 Ft

szja-előleg (15%): 30.000 Ft

  • természetbeni egészségbiztosítási járulék alapja 200.000 Ft

természetbeni egészségbiztosítási járulék (4%): 8.000 Ft

  • pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapja 200.000 Ft

pénzbeli egészségbiztosítási járulék (3%): 6.000 Ft

  • nyugdíjjárulék alapja 200.000 Ft

nyugdíjjárulék (10%): 20.000 Ft

  • munkaerő-piaci járulék alapja 200.000 Ft

munkaerő-piaci járulék (1,5%): 3.000 Ft
____________________________________________

Dolgozót terhelő adók, járulékok összesen: 67.000 Ft

És íme, a családi kedvezmény érvényesítésével a dolgozótól levonásra kerülő adó-, járulékok alapja, és összege így alakul:

  • Szja előleg alapja 200.000 – 100.000 = 100.000 Ft

szja-előleg: 15.000 Ft

  • természetbeni egészségbiztosítási járulék alapja 200.000 Ft

természetbeni egészségbiztosítási járulék: 8.000 Ft

  • pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapja 200.000 Ft

pénzbeli egészségbiztosítási járulék: 6.000 Ft

  • nyugdíjjárulék alapja 200.000 Ft

nyugdíjjárulék: 20.000 Ft

  • munkaerő-piaci járulék alapja 200.000 Ft

munkaerő-piaci járulék: 3.000 Ft
____________________________________________

Dolgozót terhelő adók, járulékok összesen: 52.000 Ft

Tehát ahogy a példából is látszik, a dolgozó terhelő adók, járulékok 15.000 Ft-tal kevesebb a családi kedvezmény érvényesítésével.

2) A dolgozó bruttó bére 200.000 Ft. Három eltartottja van, akik közül kettő minősül kedvezményezett eltartottnak. Igénybe vehető családi kedvezmény: 440.000 Ft.

Nézzük meg először, hogy családi kedvezmény érvényesítése nélkül a dolgozótól levonásra kerülő adó-, és járulékok alapja, és összege mennyi lenne.

Előző példánknál maradva a dolgozó bruttó bére szintén 200.000 Ft, ezért a Dolgozót terhelő adók, járulékok összesen: 67.000 Ft.

A családi kedvezmény érvényesítésével a dolgozótól levonásra kerülő adó-, járulékok alapja, és összege így alakul:

Szja előleg alapja 200.000 – 200.000 = 0 Ft

szja-előleg: 0 Ft

Tehát az szja-előleg alap terhére teljes mértékben kimerítette a dolgozó a családi kedvezményt.

Azonban az igénybe vehető kedvezményből 240.000 Ft (440.000 – 200.000) még fennmaradt.

A járulék terhére így további kedvezményt vehetünk figyelembe. Azonban míg a szja-előleg alapját 200.000 Ft-tal csökkentettük, addig a járulékok esetén úgy kell eljárnunk, hogy ott már nem a járulékok alapját, hanem azok összegét kell csökkentenünk, így a fennmaradó 240.000 Ft-nak vesszük a 15%-át (mert ennyi az szja-előleg mértéke). Először a természetbeni egészségbiztosítási járulék, majd a pénzbeli egészségbiztosítási járulék; végül a nyugdíjjárulék összege csökkenthető.

Vagyis számokkal nézve: 240.000 * 0,15 = 36.000 Ft-ot tudunk még a járulékokból érvényesíteni.

  • természetbeni egészségbiztosítási járulék alapja 200.000 Ft
  • természetbeni egészségbiztosítási járulék: 0 Ft (8.000 – 8.000)
  • pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapja 200.000 Ft
  • pénzbeli egészségbiztosítási járulék: 0 Ft (6.000 – 6.000)
  • nyugdíjjárulék alapja 200.000 Ft
  • nyugdíjjárulék (10%): 0 Ft (20.000 – 20.000)
  • munkaerő-piaci járulék alapja 200.000 Ft
  • munkaerő-piaci járulék (1,5%): 3.000 Ft

___________________________________________

Dolgozót terhelő adók, járulékok összesen: 3.000 Ft

Ahogy láthatjuk is, az idei év főként a családi kedvezményt igénybe vevő két gyermekes munkavállalóknak kedvezett. A törvénymódosítás másik pozitív változása még az volt, hogy az eltartottak körének meghatározása, valamint a családi kedvezményre jogosultak köre is bővült.

Tehát figyeljünk a családi kedvezmény változásokra 2017-től és ne felejtsük el az adminisztrációban, fent említett változások betartását se!

Forrás: A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 29/A §., 29/B §., 48.§
Minden jog fenntartva – www.adosziget.huadosziget@adosziget.hu

Feliratkozom az Adó Sziget szakmai hírlevélre

XL-Bérprogram és TB-elszámolási Rendszer 2024.
Megosztás

About Author

Comments are closed.