Törvényjavaslat – A minimálbér jövedelemadó-mentességéről

0

A T/15952. számú törvényjavaslat célja, hogy legyen adómentes a minimálbér és csökkenjen az alacsony fizetések adója. Mivel a magyar minimálbér az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb, továbbá a magyar minimálbért több mint 30 százalékos különböző adó terheli, a javaslat vélekedése alapján ez nem maradhat így, mert a biztos megélhetés mindenkinek jár. Éppen ezért Európa egyik legkisebb minimálbérét nem szabad megadóztatni. A törvényjavaslat kimondja, hogy el kell törölni a minimálbér 15%-os személyi jövedelemadó terhét. Ennek érdekében

a Törvényjavaslat az alábbi adójóváírásos rendszer bevezetését kezdeményezi:

  1. A minimálbér szja-mentessé válik. Ez azt jelenti, hogy az érintettek havi nettója 25 110 forinttal emelkedne. Ezzel évente nettó 300 ezer forinttal több maradna a minimálbéren foglalkoztatott dolgozók zsebében.
  2. A minimálbért meghaladó összegű fizetések adóterhelése is jelentősen csökkenne, a garantált bérminimum után a mai 145 ezer forint helyett 162 ezer forintot vihetne haza a munkavállaló. Ez mintegy havi 17 ezer forintos emelkedést jelentene, éves szinten pedig nettó 200 ezer forinttal lenne több.
  3. A rendszer igazságosságának megteremtése érdekében fontos, hogy az adójóváírás mértéke fokozatosan, egyre csökkenő módon fusson ki. A mediánbér összegéig (kb. 321 000 forint) minden munkavállaló részesülne benne, e felett azonban már nem fejtené ki kedvező hatását. Mindez tehát azt eredményezné, hogy a munkavállalók fele, több mint 2 millió 300 ezer ember jobban járna.

Az Szja tv. 33. §-a helyébe a következő rendelkezés lépne:

A számított adót adójóváírás csökkenti, amely

a) az adóévben megszerzett bér 15 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 25 110 forint, feltéve, hogy a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatósági, illetve a munkáltatói adómegállapítás során elszámolt éves összes jövedelme nem haladja meg a jogosultsági határt, vagy
b) az a) pont alapján meghatározott összegnek a jogosultsági határ feletti éves összes jövedelem 16,4 százalékát meghaladó része, ha a magánszemély a) pont szerinti éves összes jövedelme meghaladja a jogosultsági határt, de nem éri el a jogosultsági határ 1 millió 838 ezer forinttal növelt összegét.

Jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyre a magánszemélyt az adóévben bér illette meg. Az a hónap, amelyben többször vagy több kifizetőtől illette meg bér a magánszemélyt, egy jogosultsági hónapnak számít. Egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehető figyelembe.

A jogosultsági határ az adóévre 2 008 800 forint.

Az adójóváírás rendszerének újbóli bevezetésével megvalósítható a minimálbér teljes jövedelemadó-mentessége. Az ezt meghaladó keresetek esetében pedig egyre csökkenő mértékben csökkenti a fizetendő adót, egészen a 2020-ban mért mediánbér összegéig (321 000 Ft). Ennek eredményeképpen a minimálbér kedvezmények nélküli, nettó összege több mint 25 ezer forinttal, míg a garantált bérminimum nettó összege mintegy 17 ezer forinttal emelkedne.

Forrás: www.parlament.hu
Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu

Feliratkozom az Adó Sziget szakmai hírlevélre

BÉR és TB elszámolási Humánügyviteli Rendszer
XL-Bérprogram és TB-elszámolási Rendszer 2024.
Megosztás

About Author

Comments are closed.