Átalányadózóként negyedévente kell majd a járulékbevallást beadni?

0

Bár még csak törvényjavaslat született arról, hogy az átalányadózóknak nem kell majd havi járulékbevallást benyújtaniuk a 2023-as évtől (elég negyedévente), de nézzük most meg miért is lehet könnyebbség nem csak az adminisztráció egyszerűsítését illetően!

Amennyiben egyéni vállalkozóként nem egyenletesen érkeznek be a bevételeink, igenis nagy problémát okoz a havi járulékos költségekkel kalkulálni.

De miért is okozhat nehézséget, ha nem egyenletes a bevételünk?

Ez akkor okozhat nagyobb problémát, ha például 1 hónapig (szinte) semmi bevételünk nincs, majd a következő hónapban akár több millió forint is. Így előfordulhat az a helyzet, hogy adóvonzata a jövedelmünknek a második hónapban kiugróan magas. Sokan még egyéni vállalkozóként is „egyik hónapról a másikra élnek”, így a tervezhetetlenség nagyon megnehezíti a helyzetüket.

A 2022-es évben a megszerzett jövedelem után vagyunk kötelesek adót, illetve járulékot fizetni havonta. Feltéve, ha bevételünk az adómentes részt meghaladja. Ez esetben is attól függően, hogy például főállású egyéni vállalkozók vagyunk, vagy sem.

Nézzük meg most, mennyi is az adómentesen szerezhető jövedelem 2022-ben?

Az adómentesen szerezhető jövedelem 1.200.000 Ft adó-évente, amely a következőképpen alakul:

40%-os költséghányadnál:

2.000.000 Ft árbevételig adómentes
2.000.000 X 0,6 = 1.200.000 Ft adómentes

80%-os költséghányadnál:

6.000.000 Ft árbevételig adómentes
6.000.000 X 0,2 = 1.200.000 Ft adómentes

90%-os költséghányadnál:

12.000.000 Ft árbevételig adómentes
12.000.000 * 0,1 = 1.200.000 Ft adómentes

Okos Armada Bérprogram

Vegyük végig, hogy amennyiben túllépjük az adómentes értékhatárt mit és mennyit kell adóznunk!

Itt 3 esetet kell figyelembe venni.

Főfoglalkozású átalányadózó egyéni vállalkozók vagyunk

A főfoglalkozású átalányadózó egyéni vállalkozó a 18,5 % társadalombiztosítási járulékot (a továbbiakban: tb-járulékot) az átalányban megállapított szja-köteles jövedelem után fizeti meg, de havonta legalább a minimálbér/garantált bérminimum után. A 13% szociális hozzájárulási adót pedig az átalányban megállapított szja-köteles jövedelem után kell megfizetnie, de havonta legalább a minimálbér/garantált bérminimum 112,5%-a után.

Egyéni vállalkozó esetében a minimálbér a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes minimálbér (2022-ben ez az összeg havi 200 000 forint), ha pedig az egyéni vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel, akkor a garantált bérminimum havi összege (2022-ben havi 260 000 forint).

Heti 36 órás munkaviszony vagy tanulmányok folytatása mellett tevékenységet végző átalányadózó egyéni vállalkozók vagyunk

Ha az egyéni vállalkozó átalányban megállapított jövedelme meghaladja az adómentes jövedelemrészt, azaz az 1 200 000 forintot, akkor a tb-járulékot és a szociális hozzájárulási adót a tárgyhónapban megszerzett átalányban megállapított jövedelme után fizeti meg.

Amíg tehát az adóévben az egyéni vállalkozó átalányban megállapított jövedelme nem haladja meg az
1 200 000 forintot, nem kell tb-járulékot és szociális hozzájárulási adót fizetnie.

Nyugdíjas átalányadózó egyéni vállalkozók vagyunk

A nyugdíjasnak minősülő átalányadózó egyéni vállalkozó nem fizet sem tb-járulékot, sem szociális hozzájárulási adót, azonban az adómentes jövedelem felett, szja fizetési kötelezettsége van.

Visszatérve eredeti témánkhoz természetesen, ha negyedévente adunk be majd járulékbevallást és a fizetési kötelezettség is negyedévente lesz, nem fogunk kevesebb adót fizetni, viszont az időszakok száma miatt az egyenlőtlenség nem lesz annyira jelentős. Arról nem is beszélve, hogy bérszámfejtőként is leegyszerűsödnek az adminisztrációs feladatok.

Minden jog fenntartva –www.adosziget.huadosziget@adosziget.hu

Feliratkozom az Adó Sziget szakmai hírlevélre

Megosztás

About Author

Comments are closed.