A keresőképtelenségi igazolások kiállítása a veszélyhelyzet alatt

0

Mint az ismeretes, a Kormány Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, továbbá a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekébe. A veszélyhelyzet időtartama alatt a keresőképtelenségről szóló, (a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló Korm. rendelet szerinti) igazolásokat nem kell kéthetenként kiállítani.

A táppénz megállapítására a veszélyhelyzet fennállása alatt is csak a 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet rendelkezései szerint kiállított orvosi igazolás, kórházi (klinikai) ápolásról, illetve a szülő fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben történő, gyermeke melletti tartózkodásáról szóló igazolás alapján kerülhet sor. Az Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkára által írt körlevele alapján a veszélyhelyzet fennállása alatt a keresőképtelenségi igazolások a miniszteri rendelet értelmében 2 hétnél hosszabb időszakokat is tartalmazhatnak a biztosított keresőképtelensége vonatkozásában, de ahhoz, hogy a biztosított táppénz iránti kérelme elbírálásra kerüljön, és pénzbeli ellátást, táppénzt kapjon, legalább havonta egy alkalommal ki kell adni. Ugyanakkor a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében kérésre — lehetőség esetén — ezen igazolást – és a kezdő orvosi igazolást is – a biztosítottak részére elektronikus úton (például szkennelést követően e-mailben) is el lehet juttatni, szükség szerint a biztosított e-mail címének telefonon keresztül történő beszerzése után.

Ne feledjünk azonban, hogy a veszélyhelyzet elhárulása után, az eredeti orvosi igazolást is át kell adni minden orvosnak a betegei részére, azonban addig is érdemes élnünk a lehetőséggel, miszerint e-mailben igényeljük ezen dokumentumokat a személyes átvétel helyett.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Minden jog fenntartva – www.adosziget.huadosziget@adosziget.hu

Megosztás