Nem tudjuk, kinek fizessünk, vagy az illető nem fogadja el? – Segíthet a bírósági letétbe helyezés

0

A bírósági letétbe helyezés a tartozások teljesítésének egyik sajátos formája. Előfordulhat ugyanis, hogy a fizetésre kötelezett például vitás ügy miatt nem tudja, kinek kell fizetnie, vagy pedig a jogosult nem akarja elfogadni a teljesítést. Ilyen esetekben, ha a kötelezettségünket teljesíteni szeretnénk, akkor rendelkezésre áll a bíróságnál való letétbe helyezés lehetősége.

A bírósági letétről általában

Letét alatt olyan jogviszonyt értünk, amelyben a letéteményes köteles a letét megőrzésére, és meghatározott feltételekkel a letevő vagy harmadik személy részére való kiadására. A bíróság jogszabály által meghatározott célokból végezhet letétkezelést. Ilyen bírósági letétkezelés történik nagyon gyakran a peres és nem peres eljárásokban, amikor valamelyik fél eljárási költséget (például szakértői díjat) előlegez a bíróság letéti számlájára való befizetéssel. Bírósági letétbe helyezés történhet egy kényszerintézkedések kapcsán, például büntetőeljárásban óvadék kifizetésekor.

A bíróságon őrzési letét is elhelyezhető. Ebben az esetben bírósági vagy más hatósági eljárással összefüggésben például pénz, okirat, vagy más pénzbeli értékkel bíró tárgy kerülhet letétbe helyezésre.

A bírósági letét lehet ún. teljesítési letét is. Teljesítési letétről beszélünk, ha a bíróságnak a letét tárgyát harmadik személynek kell kiadnia vagy kifizetnie.

Servantes Könyvelőprogram

Teljesítési letét a bíróságon

Ha a kötelezett pénz, értékpapír vagy más okirat kiadására köteles, akkor meghatározott feltételek esetén bírósági letétbe helyezéssel is teljesíthet. A bírósági teljesítési letét egyik esete, ha a jogosult személye bizonytalan, és azt a kötelezett önhibáján kívül nem tudja megállapítani. Ilyen eset például, ha a jogosultak között is vita van, hogy kit illet meg a követelés.

Bírósági letétbe helyezéssel való teljesítésre kerülhet sor, ha a jogosult a teljesítés helyén nem található. Ez az eset leggyakrabban pénztartozások esetén fordul elő, például ha a jogosult ismeretlen helye tartózkodik, vagy tartósan távol van a lakóhelyétől.

Teljesítési letét abban az esetben is elhelyezhető a bíróságon, ha a jogosult a kötelezett részéről megfelelően felajánlott teljesítést nem fogadja el.

Abban az esetben, ha a tartozást több jogosult esetén a jogosultak kezéhez együttesen kell teljesíteni, de az együttes teljesítést a jogosultak nem teszik lehetővé, a teljesítés bírósági letétbe is történhet. Ez az eset például akkor fordulhat elő, ha a kötelezettség okirat kiadását jelenti, de a jogosultak mindannyian nem jelennek meg az okirat átvétele céljából.

A bírósági letétbe helyezés előnye, hogy a letétbe helyezéssel a tartozás teljesítettnek minősül, azaz a kötelezett nem esik késedelembe. Ilyen esetben tehát a késedelem következményei sem alkalmazhatóak: a teljesítés után nem kell késedelmi kamatot fizetni, a jogosult nem állhat el a szerződéstől késedelem miatt.

A bírósági letét elhelyezése, kifizetése

Ha valaki pénzbeli tartozását bírósági letétbe helyezéssel kívánja teljesíteni, akkor letétet az illetékes bírósághoz tartozó bírói letéti számlára kell befizetni. Ha a letétbehelyezés folyamatban lévő bírósági üggyel kapcsolatos, akkor a letéttel kapcsolatban az a bíróság illetékes, amely előtt az eljárás folyik. Egyéb esetekben pedig az a bíróság illetékes, amely az általános szabályok szerint eljárhat, azaz letét esetében leggyakrabban a jogosult lakóhelye szerinti járásbíróság.

A letevőnek nem elég az összeget elhelyeznie a letéti számán, kérelmet is be kell nyújtania a bírósághoz a letét elfogadása iránt, valamint 3%-os illetéket kell fizetnie. A bíróság a letét elfogadásáról 8 munkanap alatt dönt. Ha a letétet nem fogadja el, akkor a letett összeget visszautalja a letevőnek.

A kötelezett a letétet addig követelheti vissza, amíg a jogosult a letétbe helyezésről a bíróságtól értesítést nem kapott. Ezt követően a bíróság a teljesítési letétet a jogosult részére adhatja ki. 50.000,-Ft-ot meg nem haladó letét esetén a jogosult az összeget személyesen is átveheti a bíróságon. Ennél magasabb összeg esetén a pénzt postai úton megküldve vagy átutalással fizeti ki a letétkezelő bíróság. Ha jogosult a letét kiutalását az elévülési időn belül nem kéri, akkor ezt követően a letevő az összeg visszaadását kérheti a bíróságtól.

Előfordulhat, hogy a letétbe helyezett összeg jogosultja maga is tartozik valamilyen szolgáltatással a letevőnek. Ilyenkor a letevő kikötheti, hogy a letétet a szolgáltatás teljesítésének igazolása ellenében adják ki a jogosultnak. A letevő kérheti azt is, hogy a bíróság a letevő letétbe helyezéssel kapcsolatos költségeit külön állapítsa meg. A letét kiutalásánál ezt az összeget a letét összegéből le kell vonni, és vissza kell utalni a letevőnek.

Dr. Szabó Gergely
ügyvéd
– – – – – – – –
A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó céllal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.
A megbízható jogi képviselő
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda
info@kocsis-iroda.hu
+36 (1) 266-6621, +36 (30) 692-9392
www.kocsis-iroda.hu, www.kocsisszabougyved.hu
Kövessen bennünket itt is: Facebook, Instagram, LinkedIn, Pinterest

Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu

Feliratkozom az Adó Sziget szakmai hírlevélre

Pénzügyi Szoftver, Kintlévőség-kezelés, Likviditás növelés
Megosztás

About Author

Comments are closed.