A gyermekápolási táppénz változásai 2017. január 1-jétől

0

2016. július 1-től, de 2017. január 1-jétől is változtak a gyermekápolási táppénz jogosultsági idejére vonatkozó szabályok. Cikkünkben az igénybe vehető napok számával kapcsolatos törvényi módosításokra szeretnénk kitérni.


A 2016. július 1-jével hatályba lépő törvénymódosítás kedvező változást hozott a családok számára, ugyanis a 3 évesnél idősebb, de 12 évesnél fiatalabb gyermekek ápolása esetén az együtt élő szülők által igénybe vehető gyermekápolási táppénzes napok számát megduplázta. Mindez azt jelenti, hogy az együtt élő szülők ugyanannyi napnyi gyermekápolási táppénzre szerezhetnek jogosultságot együttesen, mint azok a szülők, akik egyedül nevelik gyermeküket. Ezt a kedvező szabályt 2016. július 1-jét követően kezdődő keresőképtelenség esetén alkalmazhatjuk.

A 2016. július 1-jei változtatás arra ösztönözte a jogalkotókat, hogy összhangot teremtsenek a gyermekápolási táppénz jogosultsági napjainak figyelembevételével kapcsolatban. Éppen ezért 2017. január 1-jével az 1 évnél idősebb, de 3 évnél fiatalabb korú gyermekre való tekintettel is szövegbeli módosítás történt. Ha dolgozónk biztosítottnak minősül, és egyévesnél idősebb, de háromévesnél fiatalabb gyermek otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén lesz keresőképtelen, akkor évente, gyermekenként 84 napnyi gyermekápolási táppénzre lehet jogosult. Fontos tudunk, hogy ez esetben is szülőnként jár a 84 naptári nap.

 

Ha az egyik szülő már igénybe vette a törvény szerint neki járó napokat, a gyermek következő születésnapjáig, a másik szülő kérheti a táppénz megállapítását. Nincs tehát már szükség arra, hogy előzményként az egyik szülőnek járó gyermekápolási táppénzes napok figyelembe vegyük, amikor a másik szülő megy el gyermekápolási táppénzre.

 

Ezzel jelentős többletadminisztrációtól kímélhetjük meg magunkat. Amennyiben nem az anya, hanem az apa igényli a gyermekápolási táppénzt, a társadalombiztosítási kifizetőhelyként már nem kell igazolnunk a gyermekre tekintettel még igénybe vehető gyermekápolási táppénzre jogosultság napjainak számát, s ezeket az adatokat nem kell nyilvántartanunk és felvezetnünk a KPE 210-es számú nyomtatványra.

 

Fontos tudnunk, hogy a gyermekápolási táppénz jogosultsági időtartamának meghatározásánál nem számít előzménynek az 1 évesnél fiatalabb gyermek szoptatása, ápolása esetén igénybe vett táppénzes napok száma.

 

Egy táblázatban foglaltuk össze, hogy a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén évenként és gyermekenként hány naptári nap gyermekápolási táppénzt vehetnek igénybe a szülők, és egyedülálló szülők.

 

Gyermek életkora szerinti korcsoport

Szülő

Egyedülálló szülő

a gyermek 1 éves koráig

keresőképtelenség teljes idejére

keresőképtelenség teljes idejére

1 évnél idősebb, de 3 évesnél fiatalabb gyermek esetén

84 nap

84 nap

3 évnél idősebb, de 6 évnél fiatalabb gyermek esetén

42 nap

84 nap

6 évnél idősebb, de 12 évnél fiatalabb gyermek esetén

14 nap

28 nap

Most pedig nézzünk egy példát a gyermekápolási táppénz jogosultsági napjainak megállapítására vonatkozóan!

Az anya 2000. október 10-étől folyamatos biztosítási jogviszonnyal rendelkezik. 2017. március 12-étől beteg gyermekét otthon ápolja. A gyermek 2012. március 20-án született. Ugyanezen gyermekre tekintettel az apa 2016. április 12-től 2016. április 21-ig (10 nap) már szintén részesült gyermekápolási táppénzben.

Az anya 2016. május 10-től 2016. május 15-ig (6 nap) és 2016. június 8-tól 2016. június 16-ig (9 nap) már részesült gyermekápolási táppénzben.

Fontos tudnunk, hogy mindkét szülő külön-külön rendelkezik 42 napnyi gyermekápolási táppénzes nappal, és az előzményszámítás során az apa táppénzes napjait figyelmen kívül kell hagynunk, amikor az anya részére a gyermekápolási táppénzes napok számát megállapítjuk.

Az anya összesen már 15 napot vett igénybe a gyermeke előző születésnapjától számítva, ezért 2016. július 12-től még további 27 napnyi gyermekápolási táppénzre lehet jogosult.

Ez a törvényi változtatás a családok számára kedvező változásokat hozott. Körültekintően legyünk figyelemmel arra, hogy társadalombiztosítási kifizetőhely munkáltatóként milyen jogosultsági feltételek és jogszabályi előírások mellett állapíthatjuk meg a dolgozónk számára a gyermekápolási táppénz ellátást.

 

Forrás: A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól 1997. évi LXXXIII. törvény 46. §. (1)-(2) bek.

Minden jog fenntartva – www.adosziget.hu – adosziget@adosziget.hu

Share.